Oldalak

2017. szeptember 10., vasárnap

Tejszínes karfiol, morzsával

...azaz a tejszínes karfiol gratin
 
Az egyik legnagyobb kedvenc, ha
arról van szó, hogy nagyon gyorsan
kell finomat az asztalra tenni.
És nem, nem gond, hogy nincs benne
sem hús, sem rizs, sőt!
😌

Hozzávalók:
-1 fej karfiol (most ennyi)
-0,5 liter tejszín (nem főző, igazi, 30 %-os :)
-1 kis doboz tejföl
-2 db tojás
-só
-frissen darált bors
-életízesítő
-3-4 ek libazsír, de vajjal is kiváló
 
A megmosott karfiolt nagyobb rózsákra szétszedem,
ételízesítős vízben 15 perc alatt fél puhára főzöm,
(itt be is lehet kapcsolni a sütőt, 180 fokra, légkeveréssel)
majd a tejszínt tejföllel, sóval, borssal, olvasztott libazsírral,
tojással együtt simára keverem és a leszűrt, sütőedénybe
rendezett karfiolra öntöm, amit viszonylag vastagon
megszórok zsemlemorzsával-így szeretjük.
(Könnyű dolgom volt, ugyanis ugyanabban az edényben
főztem, sütöttem, majd hűtöttem...ingyen reklám.😉
És még egyszer: előmelegített sütő, 180 fok,
légkeverés, 30 perc.
Természetesen azonnal is lehet fogyasztani, de ha áll egy
pár percet, úgy még jobb lesz az állaga.
Az Apósom ezt a mai napig remoskában süti.
😊
Akár így magában, de köretként is
nagyon finom étel.
Vagy magában...ja, ezt már írtam!?
😀

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése