Oldalak

2015. június 28., vasárnap

Rántott cukkini

Hozzávalók:
-cukkini (zsenge, a héjával sütve)
-tojás
-házi zsemle-, vagy kenyérmorzsa
-kenyérliszt
-só
-darált bors
-életízesítő
-olaj, a sütéshez
A mostani adag 2 közepes méretű cukkiniből készült,
amit nem karikára vágtam, hanem hasábokra.

A zöldséget alaposan mosom, szeletelem és sózom.
A lisztet és a tojást (amit ételízesítővel és borssal
verek fel) tálakba öntöm.
Hogy mennyit is? Inkább többször, keveset, mert
panírozás után én kiöntök mindent-szerintem így
nem lehet probléma belőle!
A cukkini darabokat először lisztbe, utána a felvert
tojásba, majd a prézlibe forgatom
-ez a klasszikus panírozási mód.  
(Úgy, mint a rántott hús esetében is. :)))
A sütést ajánlatos bő zsiradékban végezni,
sütni pedig jó közepes hőfokon, addig, míg
szép barna színt kap-de ez már egyén függő-,
  ennek nem kell sok idő. 
És ugye szépek is, mert finomnak nagyon finomak?! :)


Töltött cukkini

Fotó ennyi van, ilyen is elő szokott fordulni, na
-elfogyott, mielőtt több kép lett volna róla!   :)))
Hozzávalók:
-3 nagyobb, tölteni való cukkinihez
  (a gáztepsibe kettő fért csak, a "maradék" külön sült :)
-0,5 kg darált hús (most marha)
-3 közepes fej vöröshagyma
-3 nagy gerezd fokhagyma
-3 közepes paradicsom
-1,5-2 dl sűrített paradicsom (kell a savassága a húshoz)
-1 kapszli K. házias levesalap-marha
-1 kk szárított bazsalikom
-3 kk szárított oregánó
-só
-bors
-3 kk cukor
-1 tk csemege paprika
-olaj
-30 dkg füstölt sajt
-3 nagy gombóc mozzarella
Kevés olajon, a kis kockára vágott hagymát dinsztelem,
félidőben belekerül a szeletelt fokhagyma, sózom.
A darált húst hozzákeverem és pergősre sütöm
-fa villával, óvatosan kevergetve érhető el a pergősség-;
fűszerezem, a burkolatától megfosztott paradicsomot
héja nélkül, kis kockára belevágom, beleöntöm a sűrített
paradicsomot is és kis lángon, legalább fél órát főzöm.
A cukkiniket alaposan megmosom, kettévágom, a belsejét
óvatosan kivágom, ezt apróra össze is vágom
és hozzákeverem a húshoz, ezzel még 10 percig főzöm.
 A cukkinik aljára talpat vágok (hogy ne billegjen),
a még üres belsejüket sózom, borsozom,
megtöltöm a hússal, a tetejükre reszelt sajt és szeletelt
mozzarella kerül, majd előmelegített sütőben, 180 fokon,
légkeveréssel, 25-30 percig sütöm.
A 3 cukkini 6 embernek elegendő és senkit ne csapjon
be a látszat, mivel nincs benne rizs, csak hús és a finom
zöldség, kifejezetten könnyű, nyári eledelnek mondható! :)



Gyümölcssaláta sárgadinnyében

Amik most a burkolatba kerültek :)
-fél sárgadinnye, fejenként
-1 db zöld alma (1 dinnyéhez)
-1 db kivi
-pár szem meggy (saját :)
-piros ribizli (ez is :))
-málna (szintén :)))
-friss citrom leve
-méz
A dinnyék mindkét végét levágom (éppen csak, hogy talpa legyen),
a magot kikaparom, húsát kivájom, a meggyet magozom, a ribizlit
szárazom, a kivit hámozom (van ezzel munka :), az almát héjastól
kockázom fel, a mentát szeletelem.
Az eddigi hozzávalókat tálban összeforgatom egy kevés citrom levével,
a félbevágott dinnyékben elosztom -egy kevés ki fog maradni, de tudjátok,
a szakácsnak az összeállítónak is hagyni kell jutalmat! :)
 A málnát a végén pakolom a tetejükre, hogy ne nagyon törjön és
kevés mézzel megcsurgatom a kész műveket.
Behűtve tálalom.
A kis Kamaszunk (a volt Királylány :) alig bírta kivárni, hogy készen legyen;
mert ahhoz képest, hogy gyümölcsökből van, nem fél órás a történet)! :)))
Ui.: bármilyen idénygyümölcsből elkészíthető, most nagyjából ezek voltak a kertben.


Sonkás paradicsomsaláta ricottával

...az angol Fenegyerek után, szabadon :)))
Hozzávalók:
-koktélparadicsom (több fajta, több színű)
-sonka (most (is) feketeerdei, érlelt)
-ricotta
-madársaláta
-friss petrezselyemzöld
-majoranna
-extra szűz olívaolaj
-só
-darált bors
-friss citrom leve
Az egész történet úgy kezdődik, hogy afféle pestót készítünk
 a majorannából, sóból, citromléből, extra szűz olívaolajból,
mozsárban (vagy robotgépben) összezúzva
(1 rész citromléhez 3 rész olajat adok).
A zöldeket tálra rendezem, a szeletelt sonkát rátépkedem,
a paradicsomokat félbevágom
(de leginkább méretfüggő, hogy milyenre szeleteljük),
sózom, borsozom és a ricottát is rákanalazom;
 a kész művet meglocsolom az előzőleg elkészített pestóval.
Nagggyon finom! :)


2015. június 21., vasárnap

Túrógombóc


Hozzávalók: 
-2 egész tojás (egészben, habosra felverve) 
-1 kk sóval 
-2 ek cukorral 
-2 ek tejföl
-0,5 kg túró és 
-15 dkg búzadara
A hozzávalókat összeforgatom és legalább 2 órára a hűtőbe teszem;
 (még jobb este bekeverni, reggel kifőzni)
ugyanis, minél jobban megszívja magát a gríz,
 annál kevésbé esik szét főzés közben a gombóc!
Közben olajon zsemlemorzsát pirítok,
ezzel több dolgom nincs.
Ha valaki nem szereti a morzsát, az forrósítson fel tejfölt

cukorral és azzal öntse le tálaláskor gombócékat.

Vizet forralok, majd ebbe is teszek pici sót és vizes kézzel

kanálnyi mennyiségeket gombócgatok a vízbe
-nálam ebből a mennyiségből 20 gombóc készül.

Nézzük, nehogy letapadjanak és 5 percnél hamarabb
ne vegyük ki őket a fövő vízből!

Rebarbara kompót


"Nem elírás: a rebarbara az zöldség, még ha gyümölcsként is ismerjük
-már aki- és használjuk fel.
Az ismertséggel a legutóbbi időkig volt kis probléma, mert őnagysága is
a világhírű magyar konyha okozta emlékezetkiesés áldozata lett.
Amúgy az emberiség uszkve 4 és fél ezer éve ismeri.
Már az időszámítás előtti kínai gyógyfüves könyvekben is megemlítik,
de a konyhákba csak a 18. századba került be. A mienkbe is.
Érdekes csengésű nevének jelentése nem más, mint: „barbárok gyökere”.
Óriási, sötétzöld levelei szinte bokorrá nőnek, szára pedig a halvány rózsaszíntől
egészen a bíborvörösig színpompázhat.
Nyilván ez is indokolja, hogy sok helyen dísznövényként is termesztik.
A rebarbarának igen alacsony a kalóriatartalma, 100 g-ban mindössze 17 kalória van.
Ám savanykás íze miatt édesítve, túlcukrozva ez nagyon csalóka mérce lehet.
Étkezésre csak a szára alkalmas, a levele mérgező!
A szárat akkor szabad csak leszedni, ha már elszíneződött  -ez a szín a fajtától függően
sötét rózsaszíntől egészen a mélyvörösig terjed, de ismert zöld szárú, zöld húsú fajta is.
Túlzott fogyasztása hashajtóhatású.
Várandós és szoptatós  kismamáknak fogyasztása nem ajánlott,
mivel egyes vegyületei vérbőséget okozhatnak.
A gasztronómiában háromféle rebarbarát különböztetünk meg: zöld szárú, zöld húsú,
íze fanyar, nagyon savanyú;
piros szárú, zöld húsú,ami savanykás, enyhén kesernyés
és piros szárú, piros húsú, enyhén édeskés ízzel.
Ha vásárolunk, érdemes ellenőrizni a frissességét.
A friss szár lédús, ezért ha körmünket (amikor az árus éppen nem néz oda)
egy óvatlan pillanatban belenyomjuk, halk, hersegő hangot hallunk.
Na, ha ez így összejön, akkor biztosak lehetünk benne, hogy friss.
A rebarbarát legjobb frissen felhasználni.
A hűtőben -nedves ruhába csavarva- 2-3 napig áll el és kétségtelen,
hogy  mélyhűtőben sokáig tárolhatjuk, feltéve, ha frissen fagyasztottuk le."
(forrás

Ha valami véletlen folytán nincs a kertünkben rebarbara
(mert mondjuk nincs kertünk :),
akkor a boltokból/piacról, kis mennyiségnyi
és nagyon drágán vásárolt zöldséget
(amit nem mellesleg gyümölcsként fogyasztunk :)
nagyon becsüljük meg és valami finomat készítsünk belőle!
Hozzávalók:
-rebarbara (csak a szára, a levele ugyanis mérgező)
-cukor
-csipetnyi só (kell :)
-citrom, vagy lime
-egész fahéj
-vanília por, vagy vanília rúd (opcionális)
-víz
A növény szárának két végét levágom, majd 2 cm-es
darabokra vágom (nem kell vonalzó hozzá :).
Lábasban annyi vízzel öntöm fel, amennyi kényelmesen
ellepi, ízesítem és kis lángon puhulásig főzöm (10 perc);
 a főzőlevében hagyom kihűlni.
Fantasztikusan finom kompót
lesz belőle! :)

2015. június 19., péntek

Toszkán kenyérsaláta

...magyar módra-a kenyér becsületéért... :)
Hozzávalók:
-fűszeres pirítós (lásd lent)
-koktélparadicsomok
-rukkola
-bébispenót
-madársaláta
-vörös levelű saláták
-friss petrezselyemzöld

+
-balzsamecet
-parmezán forgácsok

+
-valamilyen pékáru
-extra szűz olívaolaj
-só
-bors
-granulált fokhagyma

+még egy kis olívaolaj, az egész tetejére 

Első körben készül el a fűszeres, pirított kenyér,
aminek ki kell hűlnie.
Egy teflon edényben olívaolajat hevítek,
annyi kenyeret, amennyi kényelmesen belefér

belerakok, sózom, borsozom, megszórom a
fokhagyma granulátummal és át-átforgatva megsütöm.
(Nem szabad megégetni!)
Ezután jönnek a zöldségek, amiket mosok,
szeletelek, tépkedek, stb.:)
Ezeket tálba rendezem, a félbevágott koktél-
paradicsomokat rápakolom, a kenyeret harapható
méretűre tördelem, ezt is hozzáadom, egy kis
balzsamecettel és kicsivel több olívaolajjal megöntözöm,
összeforgatom az egészet, majd zárásként
parmezánt forgácsolok a tetejére...bőven forgácsolom. :)
Ha vacsorára fogyasztjuk, jó fajta, könnyű,
nyári bor legyen mellé! :)



2015. június 14., vasárnap

Uborkasaláta

...télen-nyáron, simán-extrán :)))
 
Tehát, uborkasaláta!
Aki olvas, az tökéletesen tisztában lehet azzal a ténnyel,
hogy savanyúság nélkül, még a lecsós szeletet sem
mindig eszem meg! :)))
Az uborkasaláta pedig (a tisztességesen elkészített),
a savanyúságok netovábbja-mindhármunknál! :)
Szóval, ezért is gondoltam, hogy megosztásra kerül
és néhanapján kerülnek még fotók+receptek a sorba! :)
Hozzávalók:
-1 db kígyóuborkához, vagy 2 db fürtös uborkához (2 főre elegendő mindkét mennyiség)
-pici só (nem kell sok, inkább tovább hagyjuk állni és így kinyomkodni sem szoktam)
-1 ek ecet (15 %-os)
-1 ek cukor
Nálam ez az arány az, ami bevált és mint közismert,
jó, ha bevált dolgon nem nagyon változtatgatunk. :)
Szóval ez az alap, minden más extra, ami rákerül,
csak tovább emeli a buborkasaláta élvezeti értékét! :)
Ha hiszitek, ha nem, még a következő fotómon is
uborkasaláta szerepel...az én elgondolásom volt! :)))
 Kaliforniai paprika-hagyma-uborka
Simán


Tejfölösen


Az uborka -népies nevén ugorka- ugyanabba a nemzetségbe tartozik
(a tökfélékébe), mint a sárgadinnye.
Ázsiai eredetű, a Himalája déli lejtőiről származik.
Már 3000-4000 évvel ezelőtt is termesztették.
Az ókori görögök és rómaiak is használták.
Magyarországon a 13. században jelent meg.
C-vitamin tartalma 10–20 mg/100 g, sok magnéziumot, kalciumot,
káliumot, foszfort, nátriumot és vasat tartalmaz.
Táplálkozási értéke azzal növekszik, hogy kedvező hatású
a gyomor működésére, nagy káliumtartalma pedig vízhajtó hatású.
Ráadásul, mivel reumatikus fájdalmak ellen is jó hatásúnak tartják,
illetve kozmetikumként az uborkakrém, -szesz üdébbé teszi a bőrt,
fiatalító hatással is bír!

Passiógyümölcsös limonádé


Hozzávalók:
-2,5 cl Sweet&Sour koktélalap
-5 cl passiógyümölcs sűrítmény
Na, az ilyenek miatt kerülnek több száz forintba az éttermekben kapható limonádék! :)
-bármilyen citrusféle (dísznek, íznek :)
-2,5 dl hideg szóda, vagy víz
-esetleg jég

2015. június 9., kedd

Csirke saslik

...sütőben sütve.
Hozzávalók:
-csirkemellfilé
-lilahagyma
-cukkini
-kígyóuborka
-só
-darált bors
-fokhagyma granulátum
-olívaolaj
+tzatziki
+tortilla lapok, egy kicsit átpirítva
Több csirkemellfilét vettem, mint amennyi a
tárkonyos raguleveshez kellett, így alakult utána
a sütőben készülő saslik (csak pár hozzávalóból),
viszont valami más külalakot szerettem volna az egésznek
-ez lett belőle.
Előmelegített sütő, 180 fok, légkeverés, 30 perc.
Tortillával és TZATZIKIVEL került tálalásra.