Oldalak

2014. október 30., csütörtök

Lisztmentes csokitorta

A recept-másolat teljes egészében a
beastie-bistro.blogspot.hu oldalról származik!
Mert a történethez szorosan hozzátartozik,
hogy miután jó ideje
lisztet nem nagyon teszek ételbe
(nincs semmi különös problémám :),
de sütemény anélkül, ugye, meg nem nagyon
képzelhető el, ismét a nagy szent világhálón
 kezdtem kutatásba és
rá is találtam erre a szépségre!
(A torta a sütőben még nagyon szépen festett-ahogy kivettem, összeesett.
DE, mivel nem sütis bloggernek indultam,
ezért ugye, most én nem dőlök kardnak?! :))))) 
 
Hozzá (önszorgalomból, vagy, mert mínusz fokokban
nem éppen fagyira vágyik az ember asszony :)))
készítettem egy kis fehércsokival (ami nem is csoki :)
kikevert mascarponét
-istenkirály lett a végeredmény! :)
(Még az összeesés ellenére is! :)))
Hozzávalók:
-12 dkg vaj (igazi :)
-22 dkg porcukor
-6 db tojás
-14 dkg étcsokoládé
-csipet só
A sütőt előmelegítem 180 fokra.
Vízgőz fölé tálat teszek és az étcsokoládét
felolvasztom, majd kicsit lehűtöm.
Közben a puha vajat a porcukorral és a csipet
sóval fehéredésig keverem.
(A vajat érdemes kivenni a hűtőből legalább
este, ha másnap nekikezdünk a történetnek!)
Ezután kerül bele a tojások sárgája (egyenként),
ezzel is alaposan kikeverem.
A tojások fehérjét kemény habbá verem és
gyors mozdulatokkal a krémhez keverem
(ne törjük a habot nagyon össze!).
A tortaformát (25 cm-es) sütőpapírral alul
és oldalt kibélelem, a masszát beleöntöm,
majd 25-30 perc alatt megsütöm
-a tetejének meg kell szilárdulni, de tű-próbázni
kell közben, hogy a belseje éppen megsült-e?!
(Nem szabad csont szárazzá sütni, csak mert
hűlés közben is szilárdul még!)
Hidegen (max. langyosan) szeletelhető szépen.



2014. október 27., hétfő

Almaleves

Nincs is ennél egyszerűbb, olcsóbb és
-a ház Ura szerint- finomabb gyümölcsleves!
(Esetleg még a birsalmából készült! :)
(Vagy, körtéből! :)))
Csak mert vacsorázni haladtunk hétvégén, az
egyik helyi -régen nagy hírű- "étverembe"
és ezt kérte a ház Ura.
(És ez már nem ide tartozik, de nagyjából ennyi
is érdemes szóra, a felszolgált vacsorából! :(((
Hozzávalók:
-1,5 kg almához (megpucolva már csak 1,3 kg :)
-víz, amennyi majd ellepi
-1 liter (3,5 %-os) tej, vagy fele tej, fele tejszín
-csipet só
-cukor
-1-1,5 cs puding (most tejszín ízű)
-2-3 ek Kingston rum aroma (a színe és az íze miatt is)
-őrölt szegfűszeg
-őrölt fahéj
-pár szem szegfűbors
Az almát meghámozom, a nagy KÉK-SÁRGÁS
szeletelővel gerezdekre vágom és annyi vízzel,
amennyi éppen ellepi, főni teszem
-közben fűszerezem.
A hideg tejben kikeverem a pudingot és a puhára
főtt almára öntöm; felfőzöm és el is zárom a
gázt!
A Királylány annyit fűzött hozzá, hogy vághattam volna
kisebbre az almát, én meg annyit, hogy rusztikusra
akartam! Azt mondta, akkor tökéletes! :)))))



2014. október 26., vasárnap

Kolozsvári rakott káposzta

Mínusz 1 fokot mutatott reggel a kinti hőmérő!
Az emberi szervezet meg nem annyira buta
...hogyha ilyen remek idő járja, savanyú káposztát
kell enni a gazdatestnek, bármilyen formában! :)))
Hát, én nem állok ellen! :)
Hogy lehet ezt szépen fotózni? :)))
Hozzávalók:
-0,5 kg darált sertéscombhoz
-15 dkg kolozsvári szalonna (és a legjobb, ha együtt daráljuk le a hússal)
-só
-kevés olaj
-2 közepes fej vöröshagyma
-3 gerezd fokhagyma
-darált bors
-őrölt csemege paprika
-15 dkg rizs (most Ben bácsi féle :)
-1 kg savanyú káposzta
-1 nagy doboz tejföl (3 dl)
-tej (felhígítani a tejfölt)
-1 egész tojás
A rizst kifőzöm.
Az apróra vágott vöröshagymát -majd félidőben
a szeletelt fokhagymát is beletéve- kevés olajon
dinsztelem, sózom, majd beleteszem a szalonnával
ledarált húst és fehéredésig sütöm.
Ekkor kerül hozzá a csemege paprika, a bors,
egy kevés víz és készre sütöm a darált húst
(viszont nálam mindig marad elegendő szaft
alatta, ugyanis kell a rizsnek!).
Amikor ez készen van, összekeverem a rizzsel
(szafttal együtt!).
A savanyú káposztát meleg vízben egyszer
átmosom, kinyomkodom,
(ha csak én enném, egyszer sem mosnám :)
tepsibe rendezem a felét, erre kerül (nálam)
az összes rizses hús, majd a káposzta másik fele.
A tejfölt a tojással és annyi tejjel, hogy elég
híg legyen a locsoláshoz, kikeverem,
a káposztára öntöm és mehet az
előmelegített sütőbe, 180 fokon, légkeveréssel,
kb. 30-40 percre.
Tálalásnál cinvedernyi tejfölt adok még hozzá. :)))




2014. október 25., szombat

Brokkolikrémleves

Hozzávalók:
-2 fej/csomag/darab brokkoli (1 kg) :)
-5 dl tejszín (NEM főzőtejszín :) 
-1 liter húsleves, vagy zöldségleves
-HIDEGEN SAJTOLT NAPRAFORGÓOLAJ 
  (természetesen sima olaj, olívaolaj, vaj is tökéletes hozzá
   -nem dől kardnak senki! :)))
-2 közepes fej vöröshagyma
-2 gerezd fokhagyma
-frissen reszelt szerecsendió
-só
-őrölt bors
Az eljárás (maga a főzés folyamata :) nagyon
hasonló a krémlevesek esetében.
Ezt is úgy kezdem, mint pl. a
a kicsire vágott vöröshagymát az olajon
dinsztelni kezdem, közben a brokkoli fejeket
és a megtisztított szárat átmosom, feldarabolom
és a hagymára dobva
-a szeletelt fokhagymával együtt-
egy kicsit összesütöm.
Fűszerezem, felöntöm a húslevessel
és puhára főzöm. Ha megfőtt, a botmixert ráengedem,
ekkor öntöm hozzá a tejszínt is, majd
a tűzre visszatéve felfőzöm.
Ennyi! 
Hozzá FŰSZERES KRUTON készült.
Most pedig egy kis okosság! :)
A brokkoli a vadkáposzta egy termesztett változata;
közeli rokona a karfiol és a fejes káposzta.
(Nyersen pontosan olyan is az íze-fantasztikus!)
A brokkoli sok vitamint tartalmaz, leginkább
béta-karotint (pro-A), folsavat (B9) és aszkorbinsavat (C),
de jelentős a tiamin (B1), riboflavin (B2), niacin (B3),
kalcium és vastartalma is.
Fontos szerepe van a rákmegelőző étrendben!
A brokkolit már a rómaiak is ismerték és termesztették
-a római korban!
Magyarországon -bár már régóta ismert zöldségnövény-,
nagyobb mértékben csak az utóbbi 20 évben terjedt el;
a brokkolit immár sokféleképpen használják a háztartásokban.
Párolva megóvhatjuk a benne lévő vitaminokat
és mélyhűtésre is alkalmas.
Nem csak a rózsája, hanem a szára is ehető!

Fűszeres kruton

...most kifejezetten a BROKKOLI KRÉMLEVESHEZ.
Hozzávalók:
-0,5 kg kenyér
-fokhagyma granulátum (25 dkg kenyérhez összesen kb. 2 kávéskanálnyi-bőven elég)
-só
-bors
A történet gyors lesz, mindent érdemes előkészíteni!
Egy teflon edényben olajat hevítek,
annyi kis kockára vágott kenyeret,
amennyi kényelmesen belefér, beleszórok,
sózom, borsozom, megszórom a fokhagyma-
granulátummal és sűrűn átlapátolva megsütöm.
(Nem szabad szénné égetni!)
Papírtörlővel bélelt tálba szedem,
hogy ne maradjon rajta sok zsiradék.

Hogy miért garanulált fokhagyma?
Vannak kedvenc bolti nasijaim, mégpedig az
 Olasz fajta, fokhagymás pirított kenyérkarikák
-ez pont azt az ízt fogja visszaadni!
Nagggyon-nagggyon...! :)))
A mennyiség:
a fél kilónyi kenyérkocka kényelmesen
elegendő két főzet (6-6 főnek) leves mellé;
most elkészítem a felét, a maradékot
megszárítom és jó lesz a következő leveshez!
Nagggyon jó lesz! :)))


2014. október 24., péntek

Tökmag


A tökmag őshazája Dél- és Közép-Amerika;
állítólag a texasi és a mexikói indiánok
termesztették ültetvényeiken.
Hazánkban is nagyon régen termelik,
mindig jól megfért a kukoricásban és még
a népi gyógyászatban is  kivívta magának a helyet!
Ez valamikor finom csemegének számított.
A legjobb a marhatökből
(bárgyún kifejezve, a Halloween tök :)))
(vagy, T-vel közös nyelvhasználatban: halogéntök :)))))
kiszedett friss tökmag, amit azonnal megpirítva,
téli estéken fogyasztották az emberek,
elejét is véve számos betegségnek
-felismerték a sütőtök és a tökmag jelentőségét.
Számos betegség, főleg vese-, máj-, köszvény- és bélbetegségek-
esetén ajánlották a sütőtököt, de elsősorban
a magjának tulajdonítottak különleges gyógyító hatást.
Egyes helyeken hashajtóként és béltisztítóként rágcsálták,
máshol féregűzőnek tartották,
valószínűleg magas zsír- és élelmi rost-tartalmának
köszönhetően.
A sütőtök táplálkozás-élettani értékei ma sem vitathatók!
A húsa -mint azt sárga színe is mutatja- igen gazdag
karotinoidokban, C- és B-vitaminokban!
És akkor még egy pár sor,
hogy ne csak okosságokat írjak! :)
(katt. a címekre)
TÖKMAGOS SÜTŐTÖK KRÉMLEVES


Sütőtökkrémleves

...magyar módra
Hozzávalók:
-1 kg sütnivaló tök (tiszta súly)
-2 nagyobb fej vöröshagyma
-3-4 gerezd fokhagyma
-1 liter húsleves, vagy zöldségleves
-0,5 liter tejszín (NEM főzőtejszín)
-"HÁZI ÜTÖTT OLAJ"
-só
-fehér bors
-reszelt szerecsendió (kihagyhatatlan! :)
+TÖKMAG, ízlés szerinti mennyiségű 
  (...egy kevés "házi ütött olajon" megfuttatva, sózva, borsozva
  továbbá őrölt fahéjjal és Cayenne borssal alaposan megszórva! :)
A burkolatától megszabadított tököt kis kockákra vágom;
Ugye, milyen szép az "ősz színe"? :)
az apróra vágott vöröshagymát olajon dinsztelni
kezdem, majd amikor már áttetsző a hagyma, rádobom
a tököt és azzal is átsütöm kicsit.
Ekkor kerül hozzá a szeletelt fokhagyma, ezután öntöm
fel a levessel, fűszerezem és főzöm puhára az egészet.
A botmixert beleengedem a fazékba, ekkor öntöm hozzá
a tejszínt, majd a gázra visszatéve újra felfőzöm
a már kész levest.
Ehhez adom a sült tökmagot.
FEDŐ ALATT, pár pillanat alatt megsütve. :)
Pont az ilyen semmilyen időre való ez a leves! :)))


Lilahagymával és rozmaringgal sült Camembert

Hozzávalók (4 főre):
-4 kerek (fa)dobozos Camembert sajt
-4 gerezd fokhagyma
-1 közepes fej lilahagyma
-1 ág rozmaring
-frissen darált bors
-extra szűz olívaolaj
Kezdem azzal, hogy akkor sem dőlünk kardnak
(és/vagy nem dőlünk dugába),
ha éppen nem fadobozos sajtot veszünk! :)
Miután ezt tisztáztuk, előmelegítjük a
sütőt 180 fokra.
A sajtokat tepsibe teszem; a fokhagymát
hosszában,
(csak, hogy könnyebb legyen a sajtba tömködni)
nagyjából 8-8 csíkocskára-,
a lilahagymát nagyon apró kockára szeletelem fel.
A fokhagymát a sajtokba nyomom,
rászórom a lilahagymát és a rozmaringot,
meglocsolom olívaolajjal, majd
sózom és borsozom.
Sütő, légkeverés, 10 perc.
Ez az idő pont elég arra, hogy a kérge
egyben maradjon, viszont a belseje
finom krémessé alakuljon!
Mennyország! :)
A tunkoláshoz friss kenyeret, gyökérkenyeret, ciabattát,
bagettet adhatunk-szinte végtelen a sor! :)


Fokhagymás-chilis spagetti

A történet egy rettentően egyszerű, de annál
nagyszerűbb Olasz specialitás!
Semmi nagyzolás, semmi cicó
-csak a tiszta élvezet! :)))
Hozzávalók (2-3 főre):
-25 dkg 3 mm-es spagetti tészta (most...nálam, de természetesen más méretűvel is készíthető)
-olívaolaj
-2 darab chili (vagy, jelen esetben, még mindig a J-től kapott MAGYAR CSÍPŐS PAPRIKA :)))
 (és ki, mennyire szereti erősen, a magot, vagy annak nagy részét el lehet távolítani)
-4-6 gerezd fokhagyma (de szintén ízlések és pofonok :)
-só
Nagy lábasban vizet forralok, majd azt sózom
(hogy olyan sós legyen, mint a Földközi-tenger vize :)
és miközben megfőzöm a tésztát, elkészítem a rávalót.
Olívaolajon egy kicsit átsütöm a feldarabolt
csípős paprikát, rádobom a felszeletelt fokhagymát,
sózom, s miután dinsztelődött kicsit,
a megfőtt tésztát átszedem ezekre és összeforgatom.
Nem szabad átmosni a tésztát az ilyesfajta ételeknél!
(Ez is az a kategória, amit tovább tartott leírni,
mint elkészíteni és megenni! :)))

2014. október 21., kedd

Rocky road

...a házi Istennőmtől-szabadon!
(És nagyon gyorsan! :)))

...avagy, a Szakács, ha szabadnapos! :)))
3. rész 
(1. és 2. rész :)
Hogy maga a recept mennyire eredeti -bevallom-,
fogalmam sincs, nem kutattam utána
-olvastam, méghozzá...de, ezt már Tudjátok! :)
Hozzávalók:
-12,5 dkg vaj (igazi :)
-30 dkg étcsokoládé (JÓ minőségű)
-3 ek méz
-20 dkg vajas keksz (készen kapható :)
-10 dkg pillecukor (marshmallow)
-porcukor
Nagyon rövid lesz a leírás (pont, amilyen a hozzávalók sora :);
gőz fölött felolvasztom a vajat az apróra tördelt csokival,
mézzel,
(kiöntök kb. 1 dl mennyiséget a csokiból és félreteszem)
majd a gőzről levéve beleforgatom az összetört
vajas kekszet és az ollóval kicsire összevágott pillecukrot
(csak mert nem kaptam mini méretűt).
Kis méretű tepsit (sacc. 25x30-as) kibélelek sütőpapírral,
nagyjából belesimítom a masszát
(nem véletlenül köves út az elnevezés :)
és 1 órára hűtőbe teszem.
Ugyanis kell egy kicsit dermedni az egésznek,
mielőtt ráönteném a (kicsit felmelegített) félretett csokit.
Hűtőbe vissza, majd kis kockákra vágom 
(48 darabra :)
és megszórom porcukorral.
Ennyi!
3 napig remélem kitart mindez! :)))
Ui.: vasárnap este, azért biztos, ami biztos, készült még egy kis gombás, mustáros csirkepörkölt is. Most már tényleg ennyi! :)))


Sörben sült csirke

Most következik az, ami már a hűtőben pácolódott,
mikor is A LEVESNEK nekikezdtem! :)

...avagy, a Szakács, ha szabadnapos! :)))
2. rész
Hozzávalók:
-1 kg csirke alsó-comb
-1 kg csirke mellfilé
-extra szűz olívaolaj
-1 fej, gerezdjeire szedett fokhagyma (héjastól)
-apró vöröshagymák (egészben, vagy félbevágva)
-só
-bors
-"élet"ízesítő
-csemege paprika
-friss rozmaring
-majoranna
-2-3 dl sör (JÓ féle, láger :)
A húsokat (takarítás után) tepsibe pakolom, mindkét
oldalukon sózom, borsozom, olívaolajjal meglocsolom,
megszórom fűszerekkel, a hagymákat közé rendezem
és megy pácolódni a hűtőbe pár órára.
A hűtőből kikerülve felöntöm sörrel és
előmelegített sütőbe teszem, légkeveréssel,
180 fokon, 60-70 percre.
Hozzá tejszínes, vajas krumplipüré
és fokhagymás, olívaolajos uborkasaláta készült.
Slussz! :)))


Paradicsomos csirkeleves Olasz módra

...avagy, a Szakács, ha szabadnapos! :)))
3 nap!
3 nap a Szakács és J. nélkül
-a 2/3-ad egyszerre horkant fel,
hogy a hosszú hétvége előtti 3 napon
NEM LESZ ÜZEMI KONYHA?!?!?!
És nem is engem sajnáltak, hogy a
hétvégém jelentős részét főzéssel
kell fogom tölteni
/ami, mondjuk egy (többek között)
gasztroblogger(-szerűség)
esetében nem hátrány/!
:)    :)    :)
Szóval, ahelyett, hogy ismét inkább vízszintbe
kalibráltam volna magam, ötleteltem
(szoktam :)
-nem másból, mint a házi Istennőm egyik kötetéből
(remek félórás receptek találhatók benne :)?!
Eredetileg csirke cacciatore készült volna,
de félúton jutott az eszembe, hogy a
vacsorának való már a hűtőben pácolódik.
Na, szóval,
1. rész
Hozzávalók:
-0,5 kg csirkemell-filé
-extra szűz olívaolaj
-1 üveg (Olasz) bolognai alap
-2 doboz paradicsomos babkonzerv
-2 közepes fej vöröshagyma
-2-3 gerezd fokhagyma (szétnyomva)
-2 tk kakukkfű
-1-2 ág friss rozmaring
-só
-darált bors
-cukor
-2 db babérlevél
-1 db csípős paprika, az erétől megszabadítva (J-től :)))
-1 liter csirkealaplé-vagy, amilyen hígra szeretnénk
-1 marék kiskagyló tészta
(A bolognai alapban sokféle fűszer van,
ezért nincs több fűszer benne pluszban!)
Olívaolajon megdinsztelem az apróra vágott hagymát,
erre rádobom a harapható méretűre vágott húst és
fehéredésig sütöm.
Felöntöm a leves felével, beledobom a tésztát,
a fűszereket, belekerül a bolognai alap is,
majd amikor a tészta már kezd puhulni,
beleöntöm a babot és felöntöm a
maradék levessel.
Lassú tűzön főzöm, hogy legyen
ideje sűrűsödni egy kicsit!




2014. október 5., vasárnap

Virslipörkölt

Hiába alapanyagként a virsli,
mégsem félórás a történet, mondom
írom is, hogy miért...

Szenti Gabi után, szabadon :)
Mert bár a hétvége egy részét nem töltöttem itthon
(az idén a harmadik osztálytalálkozón vettünk részt 😀),
csak muszáj voltam valami ehetőt az asztalra
varázsolni, amihez nem kell túl nagy erőfeszítés!😂
Ez lett belőle.

Hozzávalók:
-10 pár, prémium minőségű (német) virsli (1 kg)
-3 közepes fej vöröshagyma
-3 nagy gerezd fokhagyma
-3 tk szárított metélőhagyma
-1 tk szárított petrezselyem
-fél bácskai paprika (az ér nagy része kivágva)
-1 nagy fej paradicsom (a burkolata nélkül :)
-olaj
-só
-darált bors
-csemege- és csípős Piros Arany
-őrölt kömény
-étkezési keményítő (liszt helyett)

+25 dkg rizs (jó minőségű)
+20 dkg konzerv gomba (a gomba kínai ?! :)))
+15 dkg k. csemege kukorica
+15 dkg k. zöldborsó

 
Első körben elkészült a pörkölt-alap: a vöröshagymát
vékonyan szálasra vágtam, ezt olajra dobtam,
sóztam és pároltam egy keveset.
Amikor egy kicsit összeesett, rákerült a karikára vágott
fokhagyma, a fűszernövények, a kicsire vágott
paradicsom, paprika és pici víz hozzáadásával
(fedő nélkül) zsírjára lesütöttem az egészet
-szépen lassan, nem volt sietés közben!
(Nem is volt erőm a sietéshez! :)))
Ekkor öntöttem hozzá a felszeletelt virslit,
majd amikor főni/nőni kezdtek a virslik,
hideg vízben elkevert ételsűrítővel felöntöttem
és pár perc után el is zártam a gázt.
Minek utána elég egyszerű történet
maga a virsli pörkölt, feltétlenül lényeges momentum,
hogy nagyon jó minőségű legyen az alapanyag!
És akkor nem is beszéltünk még a köretről!
Kevés olajon indítottam útjára a rizst;
miután sült egy kicsikét, sóztam és
fel-fel engedtem egy-egy szedőkanálnyi
zöldséglevessel, míg meg nem puhult.
Nem kell túlzásba vinni a rizs sózását,
mert amik rá/hozzá kerültek,
azok is be voltak ízesítve, rendesen!
Az egyik feléhez borsót és kukoricát
futtattam meg kevés olajon, egy leheletnyi sóval,
a másik feléhez pedig gombát, sóval,
darált borssal ízesítve.
A savanyúság természetesen kötelező
tartozék itt is: ecetes chili paprika és gyöngyhagyma.
Na, szóval mára ennyi!
😉