Oldalak

2013. szeptember 30., hétfő

Csípős kihívás :)

Csili-növő/növesztő versenyre hívott ki db
-a növénykét is Tőle kaptam!
Tehát, a paprika az ablakba kitéve
(sok nap, sok víz),
növéshez felkészülni, rajta!
(Csak ahogy magamat ismerem, nehogy hamarabb 
adja be a kulcsot szegény "pára", mint hogy ennénk róla! :)))

2013. szeptember 26., csütörtök

Padlizsánkrém

...újratöltve
Mikor is tavaly ősszel megcsináltam az első adag
tudtam én, hogy nem az volt az utolsó, 
de azt is, hogy a hagyma mennyiségén/milyenségén
változtatnom kell,
csak mert két napig tejet ittam utána! :)))
Hozzávalók:
-4 db padlizsán-most is ennyi volt az áruház polcán; én kis mázlista :)
-3 kis gerezd fokhagyma;
-1 fej vörös- + fél fej lilahagyma-de okulva a tavalyi történésen, dinsztelve!
-1 dl olívaolaj
-1/2 lime leve
-só,bors
-4 púpos tk majonéz-vagy házi legyen, vagy nagyon jó minőségű,sűrű!
-pirítós + paradicsom + metélőhagyma
A folyamat most is úgy kezdődött, mint az első esetben:
szurkálás, forró sütőbe tevés (eddig, mint egy krimiben :) 
180 fokon, légkeveréssel, 1 órára. 
Majd 5 perc pihenő, a héjból való kiemelés, csepegtetés.
Közben az apróra vágott hagyma olívaolajon való dinsztelése.
Most viszont még egy újítás: nem botmixerrel törtem meg a padlizsán húsát,
csak simán egy műanyag villával-több mindent lehet így látni 
a csodás zöldség lilaság húsából. :D
Belekevertem a többi hozzávalót is 
és csatos üvegben a hűtőbe tettem egy éjszakára összeérni.
Természetesen előtte megkóstoltam 
(egy pár szelet kenyérkével), 
csak hogy jó lett -e!? :)))
Vacsora: pirítós, padlizsánkrém és paradicsom ...mmmmm!

2013. szeptember 24., kedd

Zöld pesto

...avagy, szegény ember zöld pestója. :D 
 A pesto szó jelentése: zúzott mártás.

A legegyszerűbb és legolcsóbb pesto,
amit készíteni csak lehet!
Nem bánkódom, elképesztően finom!
Pestot ugyanis nem csak bazsalikommal 
és fenyőmaggal lehet készíteni
(bár autentikusan úgy kellene és lehet, 
hogy én most szentségtörést követtem el ?!),
hanem petrezselyemmel és dióval is
-Magyar pesto!
Ami viszont lényeges, hogy kiváló minőségű
olívaolajat és jó sok fokhagymát használjunk!  :D
Hozzávalók:
-2 marék petrezselyem
-1 marék dió
-2-3 gerezd fokhagyma (kinek-kinek ízlése szerint)
-1,5 dl olívaolaj
-2-3 ek reszelt parmezán
-5 tekerésnyi só
Ehhez mindenképpen mozsárra van szükségem
-robotgéppel nem érezném, hogy mikor elég a zúzásból! :)
Nagyon picit langyosítok az olajon, 
ebben kezdem el összezúzni a petrezselymet,
a fokhagymát, a diót, majd a sajtot és sózom.
És hogy mihez lehet ezt a csodát felhasználni?
Tésztákhoz, szószokba, levesekbe, salátákra,
sült húsokhoz, zöldségekhez, halakhoz;
 héjában sült krumplihoz-hmmm!
És egy jó tanács: készítsünk nagyobb adagot,
öntsük csatos üvegbe és tegyük hűtőbe; 
jó pár hétig eláll (alap esetben:)!



Zöldborsókrémleves pestóval

Onnan kezdem, hogy rápályáztam egy könyvre.
 Ezt az ételt kellett hozzá elkészíteni, fotózni, elküldeni - és várni.
A levest megfőztem, lefotóztam, e-maileztem (és megettük :).
Tehát mostantól várakozó állásponton vagyok!  :D :D :D

Hozzávalók:
-7,5 dl víz
-40 dkg mirelit zöldborsó
-2 szál újhagyma-egészben hagyva
-1 tk tengeri só
-negyed lime leve
-4 ek zöld pesto
(vannak mennyiségbeli változtatások az eredeti recepthez képest
-elnézést kérek, de nekem az túl Angol volt! :)
A forrásban lévő vízbe teszem a borsót, 
az egészben hagyott zöldhagymát, a sót, a lime levét 
és puhulásig főzöm a borsót.
 
A hagymát kiemelem (de nem dobom ki-megeszem a leveskémmel!), 
a leveshez adom a pesto-t és botmixert engedek rájuk. :)
Még a mozsárban sem maradt morzsa sem:D :D :D
 









2013. szeptember 22., vasárnap

Körtés-krémes diós piskóta

 
Görgetem az általam olvasott blogok listáját 
Ritkábban, de annál színvonalasabban ír
Egyszerű, érthető receptek
Mint most ezt is. :)
Hozzávalók-a piskótához:
-4 egész tojás
-4 ek kristálycukor
-4 ek sütemény liszt
-fél cs sütőpor
-4 ek darált dió
-1 tekerésnyi só
a krémhez:
-2+1 ek cukor
-3 dl tej
-1 cs karamell puding
-1 dl habtejszín
-5 dkg vaj (igazi)
továbbá:
-5-6 db jó érett körte (az Agg rokon felajánlása-Ő is keveset van otthon :)
-3-4 ek vanília aroma  (vaníliás is, rumos is-finom is :)
-5 dkg vaj (igazi)
-étcsokoládé, vagy tortadara

4 tojásról piskótát sütöttem 
-és hogy az alkalmamhoz illő legyek, kerek tortaformában-;
előmelegített sütőben, 160 fokon, légkeveréssel, 20 perc alatt.
Míg sült a piskóta, elkészült a krém is;
2 ek cukrot -lassú tűzön- karamellizáltam,
felöntöttem a tejszínnel, a tejben elkevert cukros pudinggal,
majd besűrítettem.
A tűzről levéve belekevertem a vajat is.
Vajon, a vanília aromával megpárolom a megpucolt, 
cikkekre vágott körtéket.
 
A piskótalapra pakolom a gyümölcsöt, 
öntözök rá a párolóléből is (nem fog elázni a piskóta),
óvatosan rákenem a puding krémet
és bőven megszórom ét tortadarával.
Na, nálunk még addig sem tudott állni, 
mint nagyhírű Bloggertársnéméknál,
ugyanis (Királylány-találkozó révén) 
a Lányok (a körtekrémleves után) megrohantak 
és nem tudtak várni!!!  :D :D :D


Körtekrémleves

Hozzávalók:
-6 db körte (és itt fel is lehet használni az összes túlérett, a gyerek által ehetetlen darabot :)
-2 rúd fahéj
-1 ek szegfűszeg (teatojásban)
-1 lime reszelt héja+a leve
-15 dkg cukor
-3 ek vanília aroma
-1 tekerésnyi só
-2 evőkanál étkezési keményítő
-3 dl habtejszín
A körtét hámozom és összevágom, felöntöm annyi vízzel, 
amennyi kényelmesen ellepi, hozzáadom a fűszereket és puhára főzöm;
a fahéjrudakat kiemelem, botmixerrel simára dolgozom.
Az ételsűrítőt elkeverem egy kevés hideg vízben 
és a habtejszínnel együtt a püréhez öntöm
-csak addig keverem (nem kell hozzá feltétlenül habverő), míg egyet fő a leves.
 
A tetejére sárga- és zöld citrom reszelt héja került.

Barbecue mártás

Nem hiányozhat egyetlen kerti partiról sem
-fantasztikus kiegészítője marhaszegynek,
 sertésbordának/oldalasnak, vagy mint most, 
egy kis sült csirkének.
Hozzávalók:
-3 dl frissen főzött feketekávé
-1 nagy fej vöröshagyma
-1 csokor petrezselyem
-1 ek Sambal Oelek
-1 ek  Salsa chipotle
(természetesen ha nem szeretjük a csípős ízeket, ezeket elhagyhatjuk)
-2-3 ek Worcester szósz
-darált bors
-só
-6 gerezd fokhagyma
-1-1,5 dl semlegesebb ízű méz
-3 ek ételsűrítő
-1 l jó minőségű ketchup
Kávét főzök; közben a hagymát apróra vágom,
a mosott, szárított petrezselymet szintén felaprítom.
A kávét a hagymákkal és a petrezselyemmel edénybe öntöm,
botmixerrel simára dolgozom,
majd belekeverek minden további hozzávalót,
a végén az ételsűrítőt is, egyet forralok rajta és lehűtöm.
Fogyasztás előtt egy éjszakát hagyom állni (hűtőben)-
hidegen és melegen is kiváló lesz ezek után.
Kenhetjük a sülőfélben lévő húsokra,
önthetjük a megsült hús mellé, 
vagy poharakba adagolva
mártogatósként is felszolgálhatjuk.
Nem kevés a mennyiség, de hűtőben tárolva
legalább egy hónapig eláll.
Már ha lesz minek addig elállni! :D 
 

Számot vetek...

Szolgálati közlemény 

  Öröm
-ez a Mindenható egyik legfontosabb áldása. 
Ha vidámak vagyunk, az azt jelzi, hogy jó úton járunk.
Paulo Coelho  

Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt

kipattant egy gondolat a kútfőmből

-talán írnom kellene.

Nagy fába vágtam a kis baltámat.

(Még mindig úgy hiszem, hogy

nagyobba, mint gondoltam. :)

Begépeltem az első pár mondatot.

Jobban mondva gépeltem, 

töröltem, újraírtam...

Mit írjak? És azt hogyan írjam?

(Annyi ember csinálja már és ők annyira jól.)

Mindeközben mennyit adjak ki magamból, magunkból

...és ha egyszer valaki beleolvas?

  Kb. 2 hónap írás után az egyik Barátunknak 

súgtam meg, hogy mit csinálok teljes titokban

-döbbenten nézett rám, 

először el sem hitte, hogy ez az én "kicsikém";

végigolvasta az előzményeket

és azt mondta, ne hagyjam abba.

Hogy ez adta -e a teljes lökést, vagy az első feliratkozó olvasó,

vagy az első hozzászólás, vagy az, hogy

egyre jobban élveztem, amit csinálok, nem tudom?!

A végeredményt tekintve viszont 

egy kicsit kinyílt a világ körülöttem;

a virtuális ismerősök száma

nagyon jó emberekkel bővült.

Hogy kezdeném -e újra?  

Persze, bátrabban! 

  A megosztott írásaimról pedig:

gondoltam -e, hogy éppen ezek lesznek 

(sorban) a legtöbbet nézett receptek?

(Az első helyezett jelenleg pont kettőt "ver rá" a másodikra. :)

Végképp nem!  

(Nagyon sokáig ugyanis a toros káposztám vitte a pálmát. :)

Magyar étel ezeknek azért a nagy része,

pont úgy, ahogy reméltem

és éppen úgy, ahogy szerettem volna.  :)

Ha megtart a jó sors épen és egészségesen,

lesz még írás és magyar étel.

Addig is maradok őszinte köszönettel 

Mindnyájatoknak, 

kik ezalatt az időcske alatt nálam jártatok! ;)

(A receptek a címekre kattintva érhetők el.  : )

1.Pavlova torta

2.Krumplilángos, nánicka, ganca, nyögve, macok...

3.Mézes-mustáros salátaöntet

4.Tejszínes csirkepörkölt

5.Sült töltelék

8.Toros káposzta

9.Levendulás szilvalekvár 

10.Gyümölcsös joghurttorta keksz ágyon


"Az asztal örömeit minden életkorban, 
minden társadalmi helyzetben, 
minden országban és minden nap lehet élvezni; 
ez az élvezet társa lehet minden egyéb gyönyörűségünknek
és az utolsó, mely megmarad és vigasztal akkor, 
mikor a többi örömünket már elvesztettük."



2013. szeptember 16., hétfő

Mexikói habcsók

Az ötlet és a recept is teljes egészében a  
blogról származik-megkívántam, megsütöttem!  :D
Hozzávalók:
-5 db tojásfehérje
-20 dkg finom szemű kristálycukor
-2 púpos ek átszitált kakaópor
-1 csipet só
-1 csipet borkősav (még szerencse, hogy a savanyúságok
iránti szerelmem miatt ilyen mindig akad itthon :)-csak tudnám, miért kell bele? :)
-1 tk vanília aroma -saját
-1 kk őrölt fahéj
A sütőt előmelegítem 130 fokra-csak mert két lapra fért a massza 
és így a légkeverést inkább rákapcsoltam.
Ha egy lapon sütjük csak, 150 fok és 
alsó-felső sütés kell neki-az Ötletgazda szerint :)))
A tojásfehérjét a cukorral együtt kezdem felverni, 
ugyanis így gyorsabb a végeredmény.
Bő félidőnél belekerül a többi hozzávaló,
az átszitált kakaóporral együtt, 
így fejezem be a habverést.
Két evőkanál segítségével kupacokat rakok a sütőlapokra
-24 db lett-, távolabb egymástól, mert fog terülni a sütőben.
Adagolhattam volna teás kanállal is, akkor falatnyi darabkák lennének,
de azt majd inkább egy másik életemben. ;D
1 óra, majd a sütőt lekapcsolom és benne hűtöm ki a habcsókot.
Feszült várakozás-ugyanis 10 perc elteltével 
már olyan illatok szálltak a sütőből, 
hogy erős ellenállás kellett hozzá, hogy 
ne szedjek ki egyet félig sülve! :D :D :D
A végeredmény pedig: az íze fantasztikus!!!
Na, de hogy kinézetre semmi köze sincs az ötletadó műhöz...!?
Pont olyan ez, mint Pelikán Elvtárs esete a Magyar naranccsal, miszerint:
" Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk!"   
Ez meg a Mienk...
...egy-egy nagy bögre habos kakaóval !  :D :D :D
 

2013. szeptember 15., vasárnap

Francia paradicsomos bableves

A kinti hőmérő 11 fokot mutat!
Ajtó, ablak bezár-a kazánt bekapcsolni elég durva lenne még
(bár, ha rajtam állna...)!
Mivel a Királylány az ágyat nyomja, a ház Ura pedig dolgozik
-bár 5 órától fenn vagyok-, viszonylag sokáig maradtam ágyban.
Magamhoz képest. :)
Egy ideje olvasgatok egy blogot
ott találtam rá erre a receptre, amit ezúton tisztelettel,
a saját oldalamon is megosztanék! :)
Lélekmelegítő őszi leves!  :D
Természetesen adaptálva (nálam mi volt itthon), de a lényege ugyanaz.
Hozzávalók:
-2 doboz fehér bab-, vagy paradicsomos bab konzerv
-20 dkg házi, füstölt szalonna
-1 füstölt kocka (sajnálom, szeretem)
-1,5-2 dl paradicsom sűrítmény
-1 nagy fej vöröshagyma
-4 gerezd fokhagyma
-4 db babérlevél
-1-1 kk szárított kakukkfű és oregánó
-2 kk szárított petrezselyem
-tengeri só
-darált bors
-2 ek cukor
-sacc 2 liter víz, vagy húsleves
A hagymát, fokhagymát és a szalonnát kis kockára vágom, 
sóval, borssal együtt teszem a tűzre
-így elkerülhető a derékig érő füst a konyhában. :)
Ezután a fele vízzel felöntöm, beleteszem a fűszereket,
 a babot, majd a paradicsomsűrítményt
és felöntöm a maradék vízzel.
Kis lángon, fedő alatt, fél órát hagyom rotyogni, 
hogy összefőjenek az ízek.

A Királylány- aki egyéb iránt nem eszi a babot-, 
egy nagy tányérnyit bekanalazott és közölte, 
hogy ez majdnem olyan, mint  
Olyan ez, csak egye!!!
Krémes, füstös, sűrű, édes, 
nagyon paradicsomos és nagyon jó meleg!


2013. szeptember 14., szombat

Kókuszkrémes piskótatekercs


Hozzávalók (2 rúdhoz):
A piskótatésztához:
-12 egész tojás
-12 ek kristálycukor
-12 ek sütemény liszt
-1 cs. sütőpor
-egy csipet só
A krémhez:
-1 cs tejszín ízű puding
-3,5 dl tej
-15 dkg kristálycukor
-10 dkg vaj
-2-3 ek reszelt kókusz
A tetejére, a mázhoz:
-10 dkg fehér csoki
-2 ek olaj
-3 ek reszelt kókusz + a szóráshoz
Először a krémet készítem el-ugyanis pont annyi
hűlés kell majd neki, míg a piskóta megsül;
a tejet kikavarom a pudingporral,
főni teszem, beleöntöm a cukrot, majd ha feloldódott,
mehet a vaj és a kókusz is bele.

A második lépés a tészta;
a tojást egyben felverve kristálycukorral, 
majd a többi hozzávalóval;
ugyanolyan levegős lesz a massza, ha jól dolgoztunk!

A végén jöhet a máz-vízgőz felé tenni 
a fehér csokit az olajjal és a kókuszreszelékkel;
 hidegen-melegen is rá lehet kenni a tekercsre.
Az előkészület-töltés;
pelenkázás :))) -így is hagyom kihűlni;
kicsomagolás, szemrevételezés;
fehércsokis masszázs :)

Na és a tálalás:
És hogy miért rögtön két rúd?
Van egy kis betegem-a Királylány két napja lázas-torokfájós
és hát ilyenkor a tejbegríz és "puha" társai mennek csak,
ez meg puha is , pudingos is, kedvenc-kókuszos is. :)
A másik rudat pedig Zsuzsa asszonyékhoz viszem,
ugyanis meginvitált egy teljes test diagnosztikai vizsgálatra
és ha már lúd...mekkora pimaszság pont ilyennel meghálálni!?
Ez vagyok én.  Hát ezért!
:D  :D  :D

2013. szeptember 11., szerda

Bivaly mozzarellás caprese

Hozzávalók (előételnek 2 főre-, egyébként 1 főre elegendő mennyiség) :
-1 nagy paradicsomhoz
-1 nagy gömb bivaly mozzarella (az ára egy kicsikét hanyatt esős-csak a ház Ura meg ne tudja :)
-bazsalikom és szurokfű
-darált színes bors-a mozzarellára
-citromos bors-a paradicsomra
-leheletnyi fokhagyma granulátum-a paradicsomra
-csilipelyhes tengeri só-mindkettőre
-olívaolaj
-olajbogyó
-negyed lime leve
A két tábort szeletelés után külön-külön fűszerezem, 
állni hagyom legalább 15 percre, így rendesen átveszik a fűszerek ízét.
Miután váltakozva tálra raktam, megszórom bazsalikommal és szurokfűvel,
rányomom a lime levét, végigöntöm olívaolajjal
-olajbogyóval együtt, enyhén pirított paillasse szeletekkel tálalom.
És természetesen a levét is kitunkolom a tányér aljáról!   :D :D :D