Oldalak

2013. február 17., vasárnap

Krumpliganca sült oldalassal és párolt savanyú káposztával

"A ganca a magyar konyha egyik tájjellegű étele. Elkészítése nagyon egyszerű, finom és nem utolsó sorban elég laktató. Régen a szegények eledeleként tartották számon, mert mindennapos volt a fogyasztása. Pénzbe nem került, hiszen a hozzávalót megtermelték a kertben. Magyarország egész területén ismeretes a ganca, csak épp máshogy nevezik, vagy kissé másképp készítik el : ganca-a palócság körében (bár én is így ismerem), gánica-Baranya és Somogy megyében, dödölle-Zalában, cinke-Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében."
KRUMPLIGANCA
Az Anyukám és a tőlünk idősebb rokonaink
elmondása szerint 
kis korukban a Déd-, és Üknagyanyáim zsírban 
hagymát sütöttek rá és (ha volt) túrót morzsoltak a tetejére, 
úgy ment a kemence, vagy a sparhelt sütőjébe 
...ilyenkor az aggabb rokonok nyelnek egyet. :)))
Hogy a Királylány szavait idézzem: buli volt nálunk; 
ez volt a főfogás-előtte  
velőscsonttal és ököruszállyal- 
az viszont egy másik bejegyzésben következik.
😃

Hozzávalók a gancához:
-2 kg krumplihoz
-30-35 dkg rétesliszt
-só
-bors
-szerecsendió
-olaj, vagy meleg zsír-a szaggatáshoz

A krumplit annyi vízben teszem fel főni, amennyi ellepi; 
ha megfőtt, a vizében megtöröm, ízesítem és belekeverem
a lisztet, amivel folyamatosan kavarva addig főzöm kis
lángon, míg szép, krémes állagú nem lesz.
Meglett Őnagysága -a krumplinyomó- is!
Mire végeztem, alkeszokat meghazudtolóan remegett mindkét kezem. :D Edzésnek nem rossz! :)
A sült oldalashoz:
-2 kg oldalas-20 nagyon szép (emberes :) darab jön ki belőle
-3 nagy fej vöröshagyma-karikára, vagy szálasra vágva...mindegy, a végére teljesen szét fog benne főni
-12 gerezd fokhagyma-megpucolva, de egészben hagyva-nem lesz sok!
-2 ek. só-annyi kanál, ahány kiló a hús
-őrölt bors, ételízesítő
-4 ek. zsír-ezt csak ezzel készítsük és az inkább legyen mangalicából!

Az oldalast nagy lábasba teszem a zsírral, felöntöm 5 dl vízzel, 
rászórom a hagymát, a fokhagymát, 
a sót és fedő alatt teljesen puhára főzöm- kb. 2 óra.
Ekkor a fedőt levéve róla zsírjára sütöm és innen már 
maradjunk is mellette, mert könnyen leéghet. 
Ha lesült az egyik oldala, megszórom ételízesítővel, 
megfordítom, azt is beszórom és pirítok azon is. 
Ha végeztem, kiszedem a zsírból...és amikor csak ennyi készül, 
a zsírt úgy, ahogy van, tálkába öntöm és hűtőbe teszem
-a legjobb zsíros kenyér ebből van! 😊
Ugye mindenki megérti, hogy muszáj volt megkóstolni-csak hogy minden rendben van -e vele?!
A párolt savanyú káposztához:
-3 kg savanyú káposzta (sacc)
-zsír

Miután az oldalas zsírja tökéletesen be van
ízesítve, ilyenkor ezt használom fel-puhára párolom a
savanyú káposztát benne
-meleg vízben kicsit átmosom és alaposan kinyomkodom
a levét.
Gáztepsiben (most kell, sok az ember :) elterítem
a káposztát, az oldalasokat a gancával (meleg zsírba
mártogassuk a kanalat, nem fog ráragadni
felváltva rakom a tetejére.
Előmelegített sütőben, 180 fokon, légkeveréssel
pirulásig sütöm.
Azonnal-tepsiben-tálalom, felesleges megtörni az összhangot! :)
És kell -e az ember lányának annál nagyobb elismerés, 
mikor a Nagymamám (aki feleslegesen-csak azért, 
mert az Ő leszármazottja vagyok-nem dicsér), 
egy egyszerű kijelentő mondattal közli, hogy: 
Zsuzsi, jót főztél.  :)))


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése